Minden biztonsági öv felmérés hordoz valamilyen új információt. Cikkünkben két borsodi város tradicionálissá váló felmérésének eredményeit foglaltuk össze.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2010. május 13-án 11.00 órakor tart közös sajtótájékoztatót.
Az AQUAPOL nemzetközi szervezet március második felében tartotta meg idei első vízirendészeti akcióját, melyben a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság is részt vett.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2009. október 26. és november 09. között a BKV, a Volán és azok alvállalkozói körében telephelyi ellenőrzést tartott. Az ellenőrzések tapasztalatait megosztjuk látogatóinkkal.
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a GRSP Magyarország közösen három Workshop-ot tartott országszerte. A rendezvények a biztonsági öv és gyermekülés használatának fontosságát elemezték.
A rendőrség 2008 szeptember 01-én meghirdetett kezdeményezése már az első évben sikereket hozott. Az iskolák zöme örömmel vette a saját rendőr jelenlétét – bár voltak akik elzárkóztak a program elől.
A Salzburg Fórum egy regionális belügyi együttműködés, mely az osztrák Szövetségi Belügyminisztérium informális kezdeményezését követően 2004 júliusában jött létre, hat európai uniós tagállam részvételével.