AktuálisMagazinEseményekHáttérVideókGalériaMegelőzésSzakmaOBBArhív
Írországban is csökken a véralkohol érték

Az eddigi 0,8 ezrelékes véralkohol érték 0,5 ezrelékre csökken, míg a kezdő vezetőkre, továbbá a hivatásos sofőrökre még szigorúbb szabályok vonatkoznak.

 


7x nagyobb biztonság

A biztonsági öv mellett kevés szó esik egy hasonlóan fontos biztonsági eszközről, a biztonsági gyermekülésről.

 


Magyarok és sebességhatárok

Az elmúlt évben végrehajtott reprezentatív felmérés során 1500 embert kérdeztek meg a hatályos sebességhatárok ismeretéről.

 


Óvatosan a vízzel

Június elején egyetlen hétvége alatt nyolcan fulladtak vízbe. Cikkünkben számos hasznos tanácsot kínálunk a vízparton nyaralóknak.

 


A hőség mint baleseti ok

A nagy meleg megterhelően hat az emberi szervezetre. Az első kánikulai napok több balesetet hoztak. Elemezzük az okokat.

 


Egy új EU norma: a Stockholmi Program

Az Európai Unió Tanácsa 2009. december 8-án adta ki az ún. Stockholmi Programot. Az új EU norma a polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa megteremtésére irányul.

 


A KRESZ története

A közúti közlekedésünk szabályait tartalmazó jogszabály idén 35 éves. Kevesen tudják, hogy a hatályos KRESZ az ötödik a hazai közlekedési kódexek sorában.

 


Teherautók közlekedésbiztonsága II.

A tehergépjárművek közlekedésének biztonsága Magyarországon. Számok, tények

 


A teherautók közlekedés-biztonsága

A tehergépkocsik közlekedésének átlagot meghaladó biztonsági kockázata van, hiszen a legnagyobbnak számító járművekkel szemben a közúti közlekedés más résztvevői lényegesen védtelenebbek.

 


Gyermek-közlekedésbiztonság itthon

Honlapunkon már ismertettük a” legkisebbek” közlekedésbiztonságának helyzetét az Európai Unióban. Most a hazai helyzetkép bemutatására kerül sor.

 


Közlekedésbiztonság 2009-ben

Az elmúlt évben a személysérüléses közúti balesetek száma 7,12 %-kal, a balesetben meghalt személyek száma csaknem 18 %-kal csökkent. Jó eredmény!

 


A gyermekek közlekedésbiztonsága

Mintegy 18 500 gyermek volt részese közlekedési balesetnek az Európai Unió 27 tagállamának közútjain 2007-ben. Ami drámaibb: több, mint 1200 család borult mély gyászba amiatt, hogy gyermekük közúti tragédia áldozatává vált.

 


Veszélyes lehet a bontott alkatrész

Napjaink Magyarországán mintegy 100-150 regisztrált bontósra több mint 1000 illegális autóbontó jut. Utóbbiak ellenőrzés nélkül forgalmaznak a közlekedésbiztonságot közvetlenül befolyásoló alkatrészeket.

 


Közúti ellenőrzések gyakorlata az Európai Unióban

A rendőri közúti ellenőrzések végrehajtásával kapcsolatban kötelező jellegű közösségi előírás jelenleg nincs, a kérdéskör minden tagállamban alapvetően a nemzeti jog hatáskörébe tartozik.

 


Tanévkezdés 2009

2009. szeptember 01. – egy új tanév kezdete. A tanévkezdet időszakában számtalan veszély leselkedik a gyermekekre. A veszélyekkel a közúti közlekedés során feltétlenül számolnunk kell.

 


Közúti balesetek 2009 január-július

A tavalyi csökkenési tendencia az elmúlt hét hónapban folytatódott. Bár az eredmények kissé szerényebbek, ugyanakkor 42 fővel kevesebben vesztették életüket közútjainkon, mint egy évvel ezelőtt, a januártól júliusig terjedő időszakban.

 


Európai Unió 2008 - tovább javult a közlekedés biztonság

Tavaly 15 400 fővel kevesebben vesztették életüket balesetben az EU területén, mint 2001-ben.

 


2009 első öt hónapi baleseti statisztika

Folytatódott a kedvező trend: a személysérüléses közúti balesetek és a halálos áldozatok száma kedvezőbb a 2008. év azonos időszakának adataihoz képest.

 


Az első 4 hónap baleseti statisztikája

Tovább csökkent a személysérüléses közúti balesetek és a halálos áldozatok száma.

 


Siker a Közlekedésbiztonsági Roadshow

Sikeresen lezajlott a második országos „közlekedésbiztonsági roadshow”!A május első két hetében megtartott országos rendezvénysorozat tíz nagyvárost érintett.

 


A rendőrségek közlekedésbiztonsági ellenőrzési gyakorlata

A rendőri közúti ellenőrzések végrehajtásával kapcsolatban kötelező jellegű közösségi (EU) előírás jelenleg nincs

 


Magyarország közlekedésbiztonsága 2008-ban

Ismertté váltak hazánk 2008. évi közlekedésbiztonsági helyzetének alakulásával kapcsolatos előzetes statisztikai adatok.

 


A Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram 2008-2010.

A Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram egy három éves komplex intézkedéscsomag, mely a közlekedésbiztonság javítására irányul

 


Salzburg Forum Budapest

A Salzburg Fórum Közlekedésrendészeti Munkacsoportja 2008. október 8-9-én Budapesten tartotta meg soros ülését

 


Új rend és szabadság program

1074/2007. (X. 1.) Kormány határozat az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól.

 


Új helyszínbírság katalógus Németországban.

2009 januártól 60-80 %-kal emelkednek a bírságok a közlekedési szabályok megsértése esetén

 


Magyarország közlekedésbiztonsága

Hazánkban 2004, márciusában fogadták el az ország jelenleg érvényes nemzeti közlekedéspolitikai programját, mely a „Magyar Közlekedéspolitika 2003-2015” címet viseli.

 


Közlekedésbiztonság táblák és lámpák nélkül?

Európa egyes országaiban (legutóbb éppen Németországban) lakott területen belül olyan kisebb övezeteket kívánnak kialakítani, ahol a közlekedésbiztonság javítását jelzőtáblák és fényjelző berendezések nélkül kívánják megvalósítani

 


Közlekedésbiztonság az Európai Unióban

Az Európai Közösségek Bizottsága a 2001. szeptember 12-én kiadott „Fehér Könyv”-ben az európai közlekedéspolitika egyik fő céljaként azt tűzte ki, hogy az Európai Unióban 2001. és 2010. között 50 %-kal csökkenjen a közúti balesetben elhunyt személyek száma.

 


Újabb kihívás előtt az EU tagállamok?

Az idős emberek közlekedésének biztonsága. Egyre inkább aktuális a téma az európai népesség idősödésének arányával.

 


Az EU fővárosok közlekedésének biztonsága

Biztonságosabban közlekedhetünk az uniós fővárosokban, mint az egyéb utakon?

 


A motorkerékpáros közlekedés biztonsága

Napjainkban a motorkerékpáros közlekedés Európában és Magyarországon egyaránt a reneszánszát éli.

 


A közúti közlekedésbiztonság kiemelt kockázati tényezői

Közismert, hogy közlekedni veszélyes. Aki a közúti közlekedésben részt vesz - akár járművezetőként, vagy éppen gyalogosként - állandóan számítania kell különböző veszélyforrásokra.

 


A kezdő vezetői engedélyről

A kezdő vezetői engedély az Európai Unióban és Magyarországon.

 


 
  KERESÉS
Keresés a cikkekben
  A HÉT KÉPE
  KAMPÁNYOK


  HÍRFIGYELŐ
Új menetbiztonsági rendszer a Fordtól
Baleset veszélyes hamis autóalkatrészek
Közlekedésbiztonsági abroncs-kampány
Rossz ablaktörlővel balesetveszély helyett
Látni és látszani - ablaktörlőteszt, számít a minőség
Biztonságosabb Volkswagenek
Ittas állapot stimulálása spéci szemüveggel
Alkotmányellenes a budapesti parkolási rend!
Mikortől öreg a gumiabroncs?
Ki fizeti az autót ért viharkárt?
Nyilvánosak az új bírság összegek
Magyar hibridautó kísérlet
Sportfékkel méterekkel előbb megáll az autó
A Hyundai i20 az egyik legbiztonságosabb kisautó
Legálisan is lehet xenon lámpát utólag beszerelni
Veszélyes kihangosítóval is a mobilozás az autóban
Egyre kevesebben használják az autópályáinkat
ABT tuningautó töréstesztje
  SZAVAZÁS

Tiszteli Ön a jobbra tarts szabályát az autópályán?

Igen, mindig kihúzódók, amint lehetőségem nyílik rá

Nem, végigsöprök a belsőben, aki útba van levillogom

Nem, maradok a belsőbe 130-cal, az a megengedett sebesség

Maradok a belsőben, mert különben beszorulok a lassú sávban


Lap teteje | Impresszum | Kapcsolat | Jogi nyilatkozat | Nyitóoldal
Kulcsszavak: baleset-megelőzés, ittas vezetés, gyorshajtás, halálosbaleset, orfk-obb, közlekedésbiztonság, traffipax, zero tolerancia, legbiztonságosabb autók, helyszínibírság