
Utóbbi mondat akár annak rendezvény a mottója is lehetne, melyet 2010. április 09-én és 10-én tartottak Bükfürdőn. A Közlekedéstudományi egyesület, a MÁV és a GYSEV közös szervezésében megtartott konferencia a „Közös ügyünk a biztonságos vasúti átjáró” megnevezést kapta.
A kétnapos konferencia előadásai gyakorlatilag a vasúti átjárók biztonságának valamennyi területét érintették - a vasútbiztonsági, műszaki és közlekedésbiztonsági szempontok egyaránt érvényesültek az előadók tolmácsolásában.

Az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság részéről két előadás is elhangzott. Óberling József r. ezredes, főosztályvezető az objektív felelősség alkalmazásának legfrissebb tapasztalatait, valamint a 2010. január 01-i KRESZ módosítás hatásait elemezte. Szakmai berkekben közismert, hogy a vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak megszegése 2010. május 02-át követően az objektív felelősség hatálya alá tartozik, míg a KRESZ legutóbbi módosításával megszűnt a vasúti átjárókban korábban alkalmazott általános sebességkorlátozás. Az előadást számos kép illusztrálta, többet között az érdeklődők megismerhették a hazai gyorshajtási „toplista” éllovasairól készített fényképeket.

A konferencián a Közlekedéstudományi Egyesület Óberling József r. ezredes urat – társadalmi munkája elismeréseként - „Egyesületi Aranyjelvény”-nyel tüntette ki
Óberling József előadása letölthető

Az ORFK-OBB részéről a második prezentációt Gégény István ny. r. alezredes tartotta. Az előadás a vasúti átjárók biztonságával kapcsolatos rendőri feladatok mellett kitért a prevenció lehetőségeire, s – több video spot bemutatásával - a napjainkban világszerte alkalmazott nagyhatású kommunikációs eszközök ismertetésére.
Az előadás tartalma letölthető