AktuálisMagazinEseményekHáttérVideókGalériaMegelőzésSzakmaOBBArhív
BalatonRide – Elhalasztva
2010-06-06 19:36 | ORFK-OBB
A BalatonRide motoros rendezvényt az ORFK-OBB úgy döntött, hogy június 12 helyett későbbi időpontban rendezi meg.

BalatonRide 2010


Tekintettel a Magyarországon kialakult súlyos árvizi helyzetre az ORFK-OBB vezetősége úgy döntött, hogy a hétvégi megrendezéssel tervezett BalatonRide motoros rendezvényt későbbi időpontra halasztja! 
A rendezvény új időpontjáról időben tájékoztatást fog adni.


Az elhalasztott BalatonRide motoros rendezvényről

A BalatonRide az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság rendezvénye, amely szervezésében a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, az RSOE és a Rider Beach egyaránt közreműködik.

A programokat igazán változatosakra tervezték. A motorkerékpáros vezetéstechnikai bemutató és kaszkadőr show mellett motoros felvonulást is szervezünk (Rider Beach – Szántód – Rider Beach útvonalon) rendőrmotorosok felvezetésével, mely során Szántódon megkoszorúzzuk Szt. Kristófnak, a közlekedők védőszentjének a szobrát. A rendezvényen motoros ügyességi versenyen is próbára tehetik tudásukat az arra vállalkozók, s tesztlap sikeres kitöltése esetén – összesített értékelés alapján – a legjobbak díjazásban részesülnek.


BalatonRide 2010

A rendezvény egyik érdekessége a „részeg szemüveg”. Az ittas állapot szimulálására alkalmas szemüvegekkel különböző feladatokat hajthatnak végre az érdeklődők (akadálypályán haladás négykerekű „Bringó hintó”-val, kosárba dobálás, Darts stb.

A legkisebb családtagok sem maradhatnak ki a sorból. A gyermekeket motoros szimulátorok, és egyéb foglalkoztató programok várják – természetesen a díjazás sem maradhat el. A „Nyomd neki kispajtás” vetélkedőn lábbal hajtott kis motorokkal versenyezhetnek a legkisebbek, szülői buzdítás mellett, s a „célfotót” egy traffipax készülék készíti.


BalatonRide 2010

A fentiek mellett technikai és balesetmegelőzési kiállítások is a BalatonRide program részét képezik, s a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrhajói is jelen lesznek.

 

A BalatonRide tervezett helyszíne

 

A BalatonRide helyszíne a Rider Beach, mely a Balaton déli partján, Balatonszemes és Balatonlelle között található. A Vadvirág kemping Balatonlelle felőli végénél lévő, felújított – s jelenleg is további fejlesztések alatt álló – Rider Beach legegyszerűbben a 7-es főutról közelíthető meg (a Vadvirág kempinget tájékoztató tábla is jelzi).

BalatonRide 2010

A Rider Beach a hazai motoros társadalom életének szerves része kíván lenni. Ennek jegyében egy nagy motorkerékpáros központ megvalósítását tűzte ki a Balaton déli partján, ellensúlyozandó az északi part eddigi hegemóniáját. A Rider Beach szállás és étkezési lehetőséget, továbbá hajózási és egyéb programokat egyaránt kínál. További információk: www.riderbeach.eu.


BalatonRide 2010



BalatonRide 2010



A BalatonRide rendezvény háttere

 


 
  KERESÉS
Keresés a cikkekben
  A HÉT KÉPE
  KAMPÁNYOK


  HÍRFIGYELŐ
Új menetbiztonsági rendszer a Fordtól
Baleset veszélyes hamis autóalkatrészek
Közlekedésbiztonsági abroncs-kampány
Rossz ablaktörlővel balesetveszély helyett
Látni és látszani - ablaktörlőteszt, számít a minőség
Biztonságosabb Volkswagenek
Ittas állapot stimulálása spéci szemüveggel
Alkotmányellenes a budapesti parkolási rend!
Mikortől öreg a gumiabroncs?
Ki fizeti az autót ért viharkárt?
Nyilvánosak az új bírság összegek
Magyar hibridautó kísérlet
Sportfékkel méterekkel előbb megáll az autó
A Hyundai i20 az egyik legbiztonságosabb kisautó
Legálisan is lehet xenon lámpát utólag beszerelni
Veszélyes kihangosítóval is a mobilozás az autóban
Egyre kevesebben használják az autópályáinkat
ABT tuningautó töréstesztje
  SZAVAZÁS

Tiszteli Ön a jobbra tarts szabályát az autópályán?

Igen, mindig kihúzódók, amint lehetőségem nyílik rá

Nem, végigsöprök a belsőben, aki útba van levillogom

Nem, maradok a belsőbe 130-cal, az a megengedett sebesség

Maradok a belsőben, mert különben beszorulok a lassú sávban


Lap teteje | Impresszum | Kapcsolat | Jogi nyilatkozat | Nyitóoldal
Kulcsszavak: baleset-megelőzés, ittas vezetés, gyorshajtás, halálosbaleset, orfk-obb, közlekedésbiztonság, traffipax, zero tolerancia, legbiztonságosabb autók, helyszínibírság