AktuálisMagazinEseményekHáttérVideókGalériaMegelőzésSzakmaOBBArhív
Események Zalában
2010-05-06 22:26 | ORFK-OBB
A Zala megyei rendőrnapi események kelléktára igazán színes volt. Vetélkedők gyerekeknek, sportversenyek felnőtteknek.

Pindur Pandúrok díjátadójaA Zala megyei rendőrnapi rendezvényeknek 2010. április 26-án a zalaegerszegi Jákum utcai sportcentrum adott otthont. Gyermekeknek szóló programként Zala megyében harmadik alkalommal szervezték meg a "Pindúr-Pandúr" közlekedésbiztonsági vetélkedőt óvodások és az általános iskolai 1. és 2. osztályosok. A "Pindúr-Pandúr" megyei verseny résztvevői pirospozsgás arcukról, átlagosnál tágabbra nyílt szemükről és izgatottságukról egyaránt jól felismerhetők voltak.

A négy fős csapatokból 2 fő az elméleti kérdésekre igyekezett helyes válasszal szolgálni, míg a másik 2 fő a gyakorlatban teljesített. Az elméleti vetélkedőn a szervezők ügyes kérdéseket tettek fel a gyerekeknek, KRESZ szituációkban kérték a válaszukat (pl. hogyan kell átmenni a zebrán), ismerik-e a kerékpár kötelező felszerelései stb. A gyakorlati verseny résztvevőinek a berendezett ügyességi pályán kellett végigkerekezniük különböző akadályok között.

A vetélkedőn az óvodás kategóriában első helyen a Szabó István Óvoda végzett Cserszegtomajról, második lett a türjei óvodások 2. csapata, míg a harmadik helyet a türjei óvodások 1. csapata szerezte meg. A kisiskolások korcsoportjában az aranyérmet a nagykanizsai Zrínyi Miklós Általános Iskola érdemelte ki, ezüstérmet vehettek át a Dél-zalai Általános Iskola Bázakerettyei Tagintézményének tanulói, míg a bronzérmet a gellénházai Dr. Papp Simon Általános Iskola tanulói nyakába akasztotta a délutáni díjátadó ünnepségen dr. Tiborcz János r. dandártábornok, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

Egy kis lövészetA megyei „Pindúr-Pandúr” versennyel egy időben zajlott a Magyar Autóklub "Ki a mester két keréken?" vetélkedője, melyen általános iskolák felső tagozatosai mérték össze tudásukat. A kerékpáros ügyességi versenyt Zalaegerszeg közlekedési polgárőrei bonyolították le.  A gyermekek előbb elméleti tudásukról adtak számot, majd ezt követően előre kialakított kerékpáros ügyességi pályán mérték össze erejüket.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársait ezalatt különböző sportversenyek (labdarúgás, lövészet, fekvenyomás, asztalitenisz), valamint főzőverseny várták.

A rendezvény a határon túlnyúló együttműködés jegyében zajlott, melynek Zalában az átlagot meghaladó hagyományai vannak. A rendőrnapon a horvát és a szlovén rendőrség képviselői is megjelentek, s a vetélkedőre egy-egy csapatot is állítottak. A szlovén rendőri delegáció vezetője univ.dipl.iur. Drago Ribaš, a Muraszombati Rendőr-igazgatóság igazgatója, a horvát delegáció vezetője pedig Ivan Sokaĉ, a Muraköz Megyei Rendőr-igazgatóság igazgatója volt.

Az előzmények ismeretében röviden annyit lehet mondani: csak így tovább!

 

Forrás: Zala MBB



 


 
  KERESÉS
Keresés a cikkekben
  A HÉT KÉPE
  KAMPÁNYOK


  HÍRFIGYELŐ
Új menetbiztonsági rendszer a Fordtól
Baleset veszélyes hamis autóalkatrészek
Közlekedésbiztonsági abroncs-kampány
Rossz ablaktörlővel balesetveszély helyett
Látni és látszani - ablaktörlőteszt, számít a minőség
Biztonságosabb Volkswagenek
Ittas állapot stimulálása spéci szemüveggel
Alkotmányellenes a budapesti parkolási rend!
Mikortől öreg a gumiabroncs?
Ki fizeti az autót ért viharkárt?
Nyilvánosak az új bírság összegek
Magyar hibridautó kísérlet
Sportfékkel méterekkel előbb megáll az autó
A Hyundai i20 az egyik legbiztonságosabb kisautó
Legálisan is lehet xenon lámpát utólag beszerelni
Veszélyes kihangosítóval is a mobilozás az autóban
Egyre kevesebben használják az autópályáinkat
ABT tuningautó töréstesztje
  SZAVAZÁS

Tiszteli Ön a jobbra tarts szabályát az autópályán?

Igen, mindig kihúzódók, amint lehetőségem nyílik rá

Nem, végigsöprök a belsőben, aki útba van levillogom

Nem, maradok a belsőbe 130-cal, az a megengedett sebesség

Maradok a belsőben, mert különben beszorulok a lassú sávban


Lap teteje | Impresszum | Kapcsolat | Jogi nyilatkozat | Nyitóoldal
Kulcsszavak: baleset-megelőzés, ittas vezetés, gyorshajtás, halálosbaleset, orfk-obb, közlekedésbiztonság, traffipax, zero tolerancia, legbiztonságosabb autók, helyszínibírság