A TISPOL (European Traffic Police Network), a napjainkban 27 európai ország mintegy 200 közlekedésrendészeti szervét magába foglaló szervezet bő évtizede szervez nemzetközi közúti ellenőrzéseket, melyek minden esetben egy-egy konkrét célra irányulnak.
A magyar közlekedésrendészet 2004. májusa óta tagja a TISPOL-nak, s egy-két kivételtől eltekintve (természeti katasztrófa, országgyűlési választás, egyéb esemény) minden esetben részt vesz a nemzetközi kampányokban.
A ’Truck’ akció hazánkban 2010. március 09. és 11. között kerül végrehajtásra. Az intézkedés-sorozat az ország teljes területére (a fővárost valamennyi megyét, gyorsforgalmi utakat stb.) kiterjed. Számos ellenőrzési helyen a rendőrök a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakembereivel működnek együtt.
Az ellenőrzések alapvetően a tehergépjárművek forgalmát érintik. Ezen belül a járművezető okmányai, és vezetési alkalmassága mellett a tehergépkocsi műszaki alkalmassága, s az egyéb előírások megtartása (pl. vezetési és pihenőidő, túlsúly, hétvégi korlátozások stb.) egyaránt az ellenőrzés szempontját képezi.
Amennyiben a rendőrök más kategóriájú jármű vezetője által elkövetett szabályszegést észlelnek (megengedett sebesség túllépése, biztonsági öv használatának elmulasztása stb.), intézkedési kötelezettségük ezekre a cselekményekre is kiterjed.
Az előző TISPOL ’Truck” kampányban, 2009. októberében 21 ország rendőrei vettek részt. Az akció egy hete alatt 169.819 tehergépkocsi ellenőrzésére került sor. Ez a nagy szám azt jelenti, hogy naponta átlagosan 24.259, óránként 1.010, percenként pedig 17 tehergépkocsi ellenőrzésére került sor.
Meglepőnek tűnhet, hogy a tehergépkocsik 38 %-ánál valamilyen jogsértést állapítottak meg. A 7.693 gyorshajtó és 347 ittas vezető mellett 12.942 esetben szegték meg a vezetési és pihenőidő szabályait, 1.669 jármű túlsúlyosan közlekedett, 1.669 alkalommal a rakomány biztosítása nem volt megfelelő, míg 8.226 tehergépkocsi műszaki állapotával szemben merültek fel különböző hiányosságok.