Február elején sokakat meglepett az a hír, mely szerint a Szegedi Városi Bíróság egy ittas járművezetés vétségében jogerősen bűnösnek nyilvánított személlyel szemben 500 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, továbbá mellékbüntetésként őt egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A meglepetést természetesen nem az eltiltás ténye, hanem a büntetés összege jelentette. Cikkünkben a bűncselekmény esetén kiszabható pénzbüntetéseknek néztünk utána.
A közúti közlekedési szabályok megszegését hazánkban – az elkövetett cselekmény jellegétől, valamint veszélyességétől függően - szabálysértési, közigazgatási, vagy büntetőeljárás követi. A - jogi terminológiával élve – társadalomra legnagyobb veszélyt jelentő cselekmények bűncselekménynek minősülnek, mely során az eljáró hatóságok a Büntető Törvénykönyvről szóló 1987. évi IV. törvény szabályait alkalmazzák.
A közlekedési bűncselekményeket a Btk. XIII. fejezete tartalmazza. Ide tartozik többek között a közúti baleset gondatlan okozása (súlyos, maradandó, vagy halálos kimenetelű baleset elkövetése esetén), a közúti veszélyeztetés, az ittas járművezetés, a cserbenhagyás, és a járművezetés tiltott átengedése.
A fentieken túl a közúti közlekedés körében más bűncselekmények is elkövethetők, mint pl. a segítségnyújtás elmulasztása (Btk. 272. §), vagy a foglalkozási szabályok (pl. útépítési, karbantartási, bontási szabályok) megszegéséhez kötődő foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gondatlan alakzata (Btk. 170. §).
A hatályos szabályozás alapján bűncselekmény elkövetése esetén a bíróság főbüntetésként pénzbüntetést szabhat ki, s a gyakorlat alapján igen gyakran él ezzel a lehetőséggel.
A büntetés kiszabás folyamatában a bíróság egyrészt megállapítja a pénzbüntetés napi tételeinek a számát, valamint az egynapi tételnek megfelelő összeget.
A pénzbüntetés legkisebb mértéke 30, legnagyobb mértéke pedig 540 napi tétel lehet. A napi tétel összege 2.500 és 250.000.-Ft között változhat.
Az előzőek ismeretében könnyen kiszámítható, hogy a bíróság által bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott pénzbüntetés összege rendkívül nagy határok között, 75.000-Ft és 108.000.000.-Ft között változhat.
A büntetés kiszabásakor a bíróságnak természetesen figyelembe kell venni az elkövető vagyoni, jövedelmi és személyi viszonyait, valamint életvitelét, hiszen a büntetésnek nem lehet a célja az egyén anyagi tönkretétele. A pénzbüntetés szerepe nem más, minthogy az elkövetőt a jövőben visszatartsa a hasonló cselekmények elkövetésétől.
A Szegedi Városi Bíróság által ittas járművezetés miatt kiszabott félmilliós büntetés nagy valószínűséggel megfelel ennek a kritériumnak.