AktuálisMagazinEseményekHáttérVideókGalériaMegelőzésSzakmaOBBArhív
Márciusban célkeresztben a gyalogosok és a kerékpárosok
2010-02-25 22:22 | ORFK-OBB
A közúti közlekedés legvédtelenebb képviselőinek biztonságát célozza meg az egy hónap időtartamú fokozott közúti ellenőrzés-sorozat, amely március elsején indul.


Fokozott közúti ellenőrzés márciusban is

A gyalogos és a kerékpáros közlekedés napjainkban – az EU-ban és Magyarországon egyaránt – megkülönböztetett figyelmet élvez. Ennek oka, hogy mindkét közlekedői csoport a közúti közlekedés legvédtelenebb képviselőjének számít, melyek részaránya az összes közlekedési baleseten belül aránytalanul magas. Az sem mellékes, hogy a gyalogos, ill. kerékpáros balesetek esetén soha nem a sérülés létrejötte, hanem annak mértéke a kérdés.

A legfrissebb statisztikai adatok alapján 2009-ben 1830 kerékpáros okozott személysérüléses közúti balesetet, mely az összes baleset 10,2 %-ának felel meg. Nyilvánvaló, hogy ez az arány jóval magasabb annál, mint azt a kerékpárosok közúti forgalmon belül betöltött szerepe indokolna. Gyalogosok által elkövetett szabályszegés 1105 esetben volt oka közlekedési balesetnek, s ez 6,2 %-os részarányt jelez.

A gyalogos és kerékpáros közlekedés biztonságának javítása érdekében a rendőrség országos ellenőrzés-sorozatot szervez, mely 2010. március 01-től 31-ig tart.

Az ellenőrzések során kiemelt szempont lesz a gyalogosokra és kerékpárosokra vonatkozó szabályok megtartása – ide értve a láthatósági szabályokat, éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén -, a kerékpár kötelező tartozékainak az ellenőrzése, valamint az ittasan kerékpározók kiszűrése.



Az ORFK-OBB sajtóközleménye a márciusi ellenőrzés sorozatról

 


 
  KERESÉS
Keresés a cikkekben
  A HÉT KÉPE
  KAMPÁNYOK


  HÍRFIGYELŐ
Új menetbiztonsági rendszer a Fordtól
Baleset veszélyes hamis autóalkatrészek
Közlekedésbiztonsági abroncs-kampány
Rossz ablaktörlővel balesetveszély helyett
Látni és látszani - ablaktörlőteszt, számít a minőség
Biztonságosabb Volkswagenek
Ittas állapot stimulálása spéci szemüveggel
Alkotmányellenes a budapesti parkolási rend!
Mikortől öreg a gumiabroncs?
Ki fizeti az autót ért viharkárt?
Nyilvánosak az új bírság összegek
Magyar hibridautó kísérlet
Sportfékkel méterekkel előbb megáll az autó
A Hyundai i20 az egyik legbiztonságosabb kisautó
Legálisan is lehet xenon lámpát utólag beszerelni
Veszélyes kihangosítóval is a mobilozás az autóban
Egyre kevesebben használják az autópályáinkat
ABT tuningautó töréstesztje
  SZAVAZÁS

Tiszteli Ön a jobbra tarts szabályát az autópályán?

Igen, mindig kihúzódók, amint lehetőségem nyílik rá

Nem, végigsöprök a belsőben, aki útba van levillogom

Nem, maradok a belsőbe 130-cal, az a megengedett sebesség

Maradok a belsőben, mert különben beszorulok a lassú sávban


Lap teteje | Impresszum | Kapcsolat | Jogi nyilatkozat | Nyitóoldal
Kulcsszavak: baleset-megelőzés, ittas vezetés, gyorshajtás, halálosbaleset, orfk-obb, közlekedésbiztonság, traffipax, zero tolerancia, legbiztonságosabb autók, helyszínibírság