AktuálisMagazinEseményekHáttérVideókGalériaMegelőzésSzakmaOBBArhív
Module Close to project konferencia
2010-02-24 19:00 | ORFK-OBB
2010 február 23-án Budapesten tartotta zárókonferenciáját a ’Module Close To’ projekt.

Module Close to


Module Close To program
az európai gépjárművezető képzés egyik ’best practice’-ének, azaz legjobb gyakorlatának is tekinthető, hiszen egyedülálló módszerével törekszik a jogkövető, szabálytisztelő közlekedési magatartás kiváltására a fiatal járművezetők körében.
A Module Close To nem más, mint egy három éves – 2007. és 2010. között futó -közlekedésbiztonsági projekt, mely az Európai Unió támogatását élvezi. A nemzetközi balesetmegelőzési programban az EU 11 tagállama vesz részt.
A program kifejezetten a kezdő járművezetőket szólítja meg. Ennek oka, hogy az alapvetően a fiatal korcsoportba – a 18-25 év közöttiek csoportjába – tartozó, jellemzően kevés vezetési tapasztalattal rendelkező járművezetők közlekedésének kockázata átlag feletti (ezt a baleseti statisztikai adatok is igazolják), továbbá ezeknek a személyeknek a közlekedési magatartása még viszonylag könnyen befolyásolható.
A program keretében a járművezető képzés rendszerében résztvevő fiatal járművezetők részére egy olyan „önkéntes” tart előadást, aki már részese volt (okozója, vagy sértettje) közúti közlekedési balesetnek. 
Az előadó személye nagyon fontos. A hallgatósággal azonos kor, a balesettel személyes érintettség, valamint az interaktív beszélgetés és a közvetlen előadásmód nagyon fontos ahhoz, hogy az előadás hiteles és hatásos legyen. 
A projekt időtartama alatt Európában 14.000 fiatalt sikerült elérni (ebből Magyarországon 1.300 főt), s a tapasztalatok egyértelműen igazolják a módszer sikerét. A program budapesti zárókonferenciáján Óberling József r. ezredes, ügyvezető elnök személyében az ORFK-OBB is képviseltette magát, aki előadásában a hazai közlekedésbiztonsági helyzetet értékelte.



A Module Close To programról bővebb információ

 


 
  KERESÉS
Keresés a cikkekben
  A HÉT KÉPE
  KAMPÁNYOK


  HÍRFIGYELŐ
Új menetbiztonsági rendszer a Fordtól
Baleset veszélyes hamis autóalkatrészek
Közlekedésbiztonsági abroncs-kampány
Rossz ablaktörlővel balesetveszély helyett
Látni és látszani - ablaktörlőteszt, számít a minőség
Biztonságosabb Volkswagenek
Ittas állapot stimulálása spéci szemüveggel
Alkotmányellenes a budapesti parkolási rend!
Mikortől öreg a gumiabroncs?
Ki fizeti az autót ért viharkárt?
Nyilvánosak az új bírság összegek
Magyar hibridautó kísérlet
Sportfékkel méterekkel előbb megáll az autó
A Hyundai i20 az egyik legbiztonságosabb kisautó
Legálisan is lehet xenon lámpát utólag beszerelni
Veszélyes kihangosítóval is a mobilozás az autóban
Egyre kevesebben használják az autópályáinkat
ABT tuningautó töréstesztje
  SZAVAZÁS

Tiszteli Ön a jobbra tarts szabályát az autópályán?

Igen, mindig kihúzódók, amint lehetőségem nyílik rá

Nem, végigsöprök a belsőben, aki útba van levillogom

Nem, maradok a belsőbe 130-cal, az a megengedett sebesség

Maradok a belsőben, mert különben beszorulok a lassú sávban


Lap teteje | Impresszum | Kapcsolat | Jogi nyilatkozat | Nyitóoldal
Kulcsszavak: baleset-megelőzés, ittas vezetés, gyorshajtás, halálosbaleset, orfk-obb, közlekedésbiztonság, traffipax, zero tolerancia, legbiztonságosabb autók, helyszínibírság