Figyelem!

A cikk egy évnél régebben készült, a benne szereplő adatok es tények a megírás idejének helyzetét tükrözik.
Ittas vezetés: jogosítvány bevonás
2009-04-08 08:17 | GI
Ismét a helyszínen veszik el a vezetői engedélyt ittas járművezetés esetén

2008. január 20-i hatállyal módosultak a közúti közlekedésigazgatás szabályai. A 35/2000. (XI.30.) BM rendeletnek a járművezetőket érintő egyik legjelentősebb változtatása az, hogy a rendőr a helyszínen elveszi a vezetői engedélyt, amennyiben a jármű vezetője ittas vezetés szabálysértés elkövetésével gyanúsítható.

A korábban hatályos szabályozás szerint a vezetői engedély helyszínen történő elvételére kizárólag a magasabb, tehát bűncselekményi szintű alkoholos befolyásoltság gyanúja esetén volt lehetőség (ez a gyakorlatban véralkohol esetében a 0,8 ezrelék feletti, a légalkohol vonatkozásában pedig a 0,15 mg/l feletti tartománynak felel meg).

Az új szabályozás azt jelenti, hogy a járművezető akár egyetlen pohár sör elfogyasztásával is már vezetői engedélye azonnali elvesztését kockáztatja. Meg kell jegyezni, hogy a jelenlegi szabályozás koránt sem újkeletű, mert a rendelet jelenlegi módosításával a 2004. június 30-ig évtizedeken keresztül alkalmazott szabályozás tért vissza. A korábbi szigor visszaállítását az ittas járművezetés elmúlt éveket jellemző trendje és a cselekmény rendkívüli közlekedésbiztonsági kockázata, veszélyessége indokolta.

Közismert, hogy a szeszesital fogyasztás hatására nő a reakcióidő, kedvezőtlenül változik a veszélyérzékelő és elhárító képesség, s az alkohol a látóidegekre is rendkívül hátrányosan hat. Az ittas járművezetés nem csak Magyarországon, hanem egész Európában kiemelt közlekedésbiztonsági probléma.  Az Európai Unióban a gyorshajtást követően az ittas járművezetés számít a halálos kimenetelű közlekedési balesetek legfőbb okának, mely veszélyességét fokozza, hogy az ittas vezetők többsége általában a megengedett sebességet is túllépi. Szakértői becslések szerint az EU útjain közlekedő járművezetők mintegy 2-3 %-a ittasan vesz részt a közúti forgalomban, s a közlekedési balesetben életüket vesztett járművezetők halálát  30-40 %-ban az alkoholos befolyásoltság okozza (Forrás: Escape project, 2003.).

Az ittas vezetés visszaszorításával a közúti tragédiák kb. 25 %-a lenne megelőzhető, ami évente mintegy 9-10.000 ember életének megmentését jelentené a közösség tagállamaiban. Az ittas járművezetés Magyarországon is prioritást élvez a közlekedésbiztonsági intézkedések sorában. Mindezt kellően indokolja, hogy az ittas vezetések száma az ezredforduló éve és 2007. december 31. között nem kevesebb, mint 38 %-kal növekedett.  Az elmúlt évben bekövetkezett 20.614 személysérüléses közúti baleset 13,8 %-át, azaz 2.854 balesetet szeszesitaltól befolyásolt járművezető okozott, így kijelenthető, hogy átlagosan minden hetedik (!) közlekedési baleset ittas járművezetés miatt következett be.

Az európai országok többségéhez hasonlóan – az Európai Bizottság ajánlásának megfelelően - az ittas vezetők kiszűrésére a magyar rendőrség is a véletlenszerű légalkohol ellenőrzést alkalmazza, mely azt jelenti, hogy a jármű leállításához nem szükséges előzetes gyanú megléte (pl. bizonytalanul közlekedő jármű észlelése).

A hatályos hazai szabályozás alapján hazánkban járművet az vezethet, akinek szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A Rendőrség az ittas járművezetés felderítésére, ill. bizonyítására első sorban a gyorsabb és humánusabb megoldást jelentő légalkohol ellenőrzést alkalmazza. Amennyiben légalkohol-vizsgálatra egyéb okok miatt – pl. súlyos alkoholos befolyásoltság, légúti betegség, mintaadás megtagadása stb. – nincs mód, az intézkedő rendőr jogosult az elkövetőt vér- és vizeletminta vételre előállítani. A vezetői engedély helyszíni elvételére ma már szabálysértési szintű ittasságnál is sor kerül.

A rendőr a vezetői engedély elvételéről átvételi elismervényt ad a járművezetőnek, az okmányt három napon belül megküldi az elkövető lakóhelye (tartózkodási helye) szerinti közlekedési igazgatási hatóságnak, s – az alkoholos befolyásoltságnak megfelelően – szabálysértési, vagy büntető feljelentést tesz. A feljelentést követő eljárás során a járművezetéstől eltiltás alkalmazásáról, annak időtartamáról, s a vezetői engedély visszaadásának feltételeiről az erre illetékes szabálysértési hatóság, vagy bíróság dönt. Az eltiltás tartamába a vezetői engedély helyszíni elvételétől eltelt idő beszámít.

 

 

 

 

2003.

2004.

2005.

2006.

2007.

Személysérüléses balesetek száma

19.976

20.957

20.777

20.977

20.614

Ittasan okozott balesetek száma

2.450

2.909

2.583

2.773

2.854

Ittas balesetek aránya az összes személysérüléses baleseten belül

12,3 %

13,9 %

12,4 %

13,2 %

13,8 %

 



 


  • EDWARD Nap 2017-ben...

    Egyetlen ember se veszítse életét a közutakon 2017. szeptember 21-én! Ez a célja az Edward Nap ez évi...  >>

  • Speed akció Európában és...

    A héten európai szintű közúti ellenőrzésekre kerül sor. A TISPOL által szervezett akció a magyarországi úthálózatra is...  >>

  • Ajtónyitás? Csak...

    A parkoló gépkocsi ajtajának figyelmetlen kinyitása gyakran okoz súlyos sérülést a kerékpárosoknak – ezt támasztja alá egy német...  >>