UNICEF Gyermek Világnap 2018
2018-11-21 06:41 | ORFK-OBB
A rendezvények sorához a Rendőrség és az ORFK-OBB is csatlakozott. Iskolás gyermekek ismerkedtek a rendőri szakma fortélyaival a Teve utcában.

2018. november 20-án, az ENSZ gyermekjogi egyezménye elfogadásának évfordulóján, az UNICEF kezdeményezésére a világ minden országában a gyermekeké a főszerep: ők kerülnek a középpontba a felnőttek helyett vagy mellett, a médiában, a vállalkozások világában, a sport és a szórakoztatás területén. Ezen a „fordított napon” kettős céllal teszik ezt: egyfelől azért, hogy felhívják a figyelmet a világ nehéz sorsú gyermekeinek helyzetére; másrészt, hogy hallassák a hangjukat az őket érintő ügyekben, és rávilágítsanak arra, hogy felelősséggel gondolnak a jövőre.

Magyarországon idén második alkalommal rendezte meg az eseményt az UNICEF Magyarország. A gyermekek jogainak világnapján a magyarországi eseményekhez a Rendőrség, és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is kapcsolódott. A világnap alkalmából az UNICEF szervezésében tettek látogatást gyerekek Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központ épületében 2018. november 20-án. A látogatás során a rendőrség feladataival, a rendőrök tevékenységének sokszínűségével ismerkedhettek meg.

 

 

A XIII. kerületi iskola 4. osztályosainak látogatása a Tevékenység-irányítási Központban kezdődött, ahol kapcsolatba léphettek a másik iskolás csoporttal, akik velük egy időben látogattak el a szombathelyi hívásfogadó központba. Ezután a bűnügyi technikai szakterület fortélyait figyelték nagy érdeklődéssel. A gyermekek azt is megtudták, hogy a rendőrökhöz a nap 24 órájában fordulhatnak segítségért, ha bajba kerülnek, és beszélgettek bűnmegelőzési ismeretekről is.



A WorldChildrensDay alkalmából a UNICEF Magyarország közleménye

 


  • Századvég kutatás a...

    Reprezentatív felmérésen alapul az a kutatás, mely a lakosság véleményét kérdezte meg egyes közlekedésbiztonsági...  >>

  • Csapadékos téli...

    A sok csapadék és a zsúfolt közlekedés együttesen jelentősen megnövelik a biztonságos közlekedés kockázatát....  >>

  • Jégmentes, tiszta...

    A szélvédők tisztántartása és párátlanítása nélkülözhetetlen a biztonságos...  >>