Látóképesség romlása – kockázatok és lehetőségek
2017-10-09 08:05 | GI
Mi állhat a látási problémák kialakulásának a hátterében, milyen hatást gyakorolnak ezek a közlekedési stílusra, és milyen lehetőségek vannak a helyzet kezelésére? Erről szól a cikkünk.

A közúti közlekedés résztvevői a biztonságos közlekedéshez szükséges információk túlnyomó többségét, mintegy 90% látás útján szerzik meg. A közlekedési környezet beláthatóságát, valamint az észlelhetőséget számos tényező befolyásolja. Ezek sorában megemlíthetjük a haladási sebességet (minél gyorsabban haladunk, annál jobban szűkül a látómezőnk), az időjárási és napszaki viszonyok változásait, a világítási eszközök működőképességét, azok állapotát és tisztaságát, a jobb észlelhetőséget elősegítő fényvisszaverő ruházat, illetve eszközök alkalmazását, de ne hagyjuk ki a felsorolásból saját látásunkat sem, hiszen éleslátás nélkül biztonságosan közlekedni nem lehet.
Az életkor előre haladásának egyik legjellemzőbb velejárója a látás képességének csökkenése. Ez természetesen egyéneként eltérhet, a korlátozás jellege és az életkor tekintetében egyaránt. Csökkenhet a látás élessége, a kontrasztérzékenység, beszűkülhet a perifériás mező, valamint a binokuláris mező, lassulhat az ingerek feldolgozásának gyorsasága, és nagyobb valószínűséggel alakulnak ki olyan szembetegségek, mint a hályog, vagy a glaukóma. Szemünk öregedése során már a 40. év elérését követően nagyobb valószínűséggel jelentkeznek a látásproblémák és gyakoribbá válnak a szembetegségek.
Ha valaki a látása romlását egyértelműen érzékeli, és rendszeresen járművet vezet, saját és mások biztonsága érdekében mielőbb szakorvoshoz kell mennie. Látásprobléma esetén ugyanis ez nem tűrhet halasztást (a KRESZ-ben foglalt „járművezetés személyi feltételei” is ezt indokolják). A szemész szakorvosi vizsgálat alapján állapítható meg a látásromlás oka, jellege, és a kezelés lehetséges módja. 
A látás rendszeres felülvizsgálata a vezetési képesség megőrzése végett elkerülhetetlen. A látás romlása többnyire nem egyik percről a másikra történik, hanem hosszabb idő alatt, folyamatosan megy végbe. Amennyiben csökken a látás élessége, a jármű vezetője kevesebb információt képes megszerezni a környezetében lévő személyekről, járművekről és folyamatokról. Márpedig ez jelentős hiányosságot jelent a döntések meghozatalakor, ami a baleseti kockázat növekedésével jár.
A kontrasztérzékelés hiányosságai főleg a kisebb (vagy távolabb lévő) tárgyak megfelelő érzékelését korlátozzák. Ezáltal a jármű vezetője például rosszul mérheti fel előzéskor a szemből érkező jármű távolságát és sebességét, ami frontális ütközéshez vezethet. A perifériás mező korlátozott volta főleg a szélesebb közlekedési környezet áttekintését, az oldalról érkezők megfigyelését hiúsíthatja meg, de megnehezíti a biztonságos kanyarodás, valamint visszafordulás lehetőségét is.
A járművezetők egy része egy ideig „önerőből” próbálja kezelni látásának korlátozott voltát. Megfigyelhető részükről a lassúbb haladási sebesség megválasztása, a nagyobb követési távolság tartása, a csúcsforgalomban történő, valamint az éjjel, illetve korlátozott látási viszonyok esetén történő vezetés lehetőség szerinti mellőzése
Pedig látásromlás esetén nincs más teendő: mielőbbi szakorvosi vizsgálatnak van helye. Az éjszakai vezetés különösen nagy kihívást sokak számára, különösen az idős járművezetők tartózkodnak a sötétben való közlekedéstől. A csökkentett éjszakai látás ugyanis nehezebbé teszi a közúti jelzések észlelését és értelmezését, ezen túl a sötétben különösen nehézzé válik a gyalogosok, valamint kerékpárosok időbeni észlelése.
Jellemző probléma továbbá a szemből közlekedő járművek fényszóróinak fénye, vagy más vakító fény, különösen esős, csapadékos időben (a szemből érkező szúrós fény akár fizikai fájdalmakat is előidézhet). Mindezek mellett az is megfigyelhető, hogy az érintettek egy része az útvonalat, a lehetséges haladási irányokat előjelző (azaz feliratokat tartalmazó) tábláknál lelassítanak, hogy el tudják olvasni azok tartalmát, majd a táblát elhagyva ismét gyorsítanak. Az említett jelenségek mindegyike veszélyhelyet idézhet elő. 
 
Tippek és tanácsok:
 
- Látásának bármilyen jellegű romlása, vagy szembetegségének kedvezőtlen alakulása esetén haladéktalanul keressen fel szemgyógyász szakorvost. Így járjon el akkor is, ha a jelzőtáblák feliratait, vagy az Ön előtt haladó jármű forgalmi rendszámát már nem, vagy csak nehezen tudja elolvasni, vagy a szemből érkezők fénye jobban zavarja, mint korábban.
- Ha bizonytalannak érzi magát jármű vezetése közben hajnalban, éjszaka, vagy korlátozott látási viszonyok esetén, nem üljön volán mögé ilyenkor.
- Ha sötétedést követően indul útra, elindulás előtt várjon a gépjárműben kb. öt percet, adjon időt a szemének, hogy hozzászokjon az esti, éjszakai látási viszonyokhoz.
- Kerülje el a vakító fényeket: ha szemből erős fény éri, vagy a nedves útfelületen vakító fény tükröződik, ideiglenesen nézzen a jármű elé a jobb oldalra (jobb első fényszóró elé), és ne a vakító fény forrását, például a szemből érkező forgalmat figyelje.
- Úgy válassza meg az útvonalát, hogy lehetőleg jól megvilágított és enyhébb forgalmú úton közlekedjen.
- Rendszeresen végeztessen szemvizsgálatot, még akkor is, ha látásában vált ozást a korábbiakhoz képest nem észlel.Mindig tartsa tisztán a gépkocsi szélvédőjét, kívül és belül egyaránt (a belső párásodás, vagy az idővel felrakódó szennyeződés rendkívül korlátozhatja a kilátást),Mindig viselje az előírt, megfelelő szemüveget (a régi szemüveg, vagy valaki más szemüvege nem felel meg a biztonság követelményének).Tartson az állandó mellett egy azonos tulajdonságú tartalék szemüveget is, védett helyen, például a gépkocsi kesztyűtartójában.


 


  • Látni és látszani 2017 –...

    Az ORFK-OBB őszi balesetmegelőzési kampánya új elemekkel hordoz, és a programhoz csatlakozott szakszervizek és optikusok köre is...  >>

  • Kevesebb baleset, valamivel több...

    Az év eddig eltelt kilenc havában csökkent a személysérüléses, és az ittasan okozott balesetek száma az elmúlt év azonos időszakához képest, míg a halálos áldozatok...  >>

  • Tehergépjármű balesetek jellemzői, I....

    A tehergépkocsi balesetekkel kapcsolatos cikksorozatunk első részében azt mutatjuk be, hogyan alakultak ezek a balesetek 2011-2015 között útkategóriák...  >>